Voltam Ákos koncerten. Sajnos csak a koncert előtt negyed órával tudtam meg, hogy a barátnőm a küzdőtérre kapott jegyet. Ha ezt hamarabb mondja, valószínűleg lebetegedtem volna, mert annyira azért nem vagyok oda Ákosért, hogy két és fél órán át álljak hangfalak előtt.
De ez volt a kisebbik gond. A nagyobb, hogy azt hittem, Ákos rajongói mind szolid informatikusok, akik a nagy nap tiszteletére a kockás ingüket feketére cserélik, és kicsit bólogatnak gépzenére. Ehhez képest egy csomó negyven pluszos plázaszökevény között találtam magam. Legalább tíz éve nem jártam diszkóban, így azt hittem, ezek a szétszolizott, kitépett szemöldökű, kotonsapkás, Replay cuccban feszítő alakok már nem is élnek.
Hát, örömmel jelentem, léteznek. Gondolom, kocsmában meg használtautó telepen dolgoznak, még jó, hogy nem nappal találkoztam velük. Dermesztően nézhet ki napfénynél egy negyvenéves, csokicsővel szétégetett képű kopasz pacák vagy kékesfekete hajú, tetovált szájú plázacica.
Így sötétben is éppen eléggé sokkolóak voltak. És az elmúlt tíz évben semmit sem változtak. Speedy Gonzalesként pörögtek és játszották, hogy baromi jól érzik magukat. Ákos még az öltözőben tekergette a kendőt a csuklójára, amikor a plázaszökevények már nagy beleéléssel ringatták magukat a bemelegítő gépzenére. Aztán amikor elkezdődött a koncert, gondolom a fények hatására, beindultak a diszkóreflexeik, és indult a dance. Anyám, de jó, hogy kinőttem a diszkókorból, és már nem kell ezeket nézni minden hétvégén!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése