Nekem a Balaton...

Jelentem, a Balaton még mindig gyönyörű.

Már nyár eleje óta vártam, hogy  vakációzzunk végre Badacsonyban. Hagyomány, hogy augusztus 20. után megyünk, miután a tömeg már visszajött. Amikor múlt hét végén mutogatták a Budapest felé araszoló, kilométer  hosszú kocsisorokat a tévében, én dörzsölgettem a tenyeremet, és magamban mormogtam, hogy gyertek csak, gyertek csak, minél kevesebben maradjatok a tónál, mire én megyek.

Így aztán négy napig szinte üres utcákon bringázhattunk, bejártuk a Balaton partját Badacsonytól Füredig, és Badacsonytól Vonyarcvashegyig, majd körbekerekeztük a Szent György hegyet. És körbe is ettük, mert elég gyakran megálltunk büféket, éttermeket próbálgatni.

Napi 50-60 kilométert bringáztunk, csodálom, hogy életben maradtam. Ami kicsit megnehezítette a dolgunkat, az a tűző napsütés volt. Persze, jobb volt ez, mintha esőben kellett volna tekerni, vagy a ködbe vesző Badacsonyt kellett volna bámulni a szobánk ablakából, de azért egy-két helyen megpörkölődtem.

Most rendezgetem a fotókat, és félóránként fújom magam Irix-szel. Hiába, veszélyesen élek.

Édes anyám

Anyu: És akkor most mit írjak a borítékra, mi a neved?
Én: X.Y.
Anyu: És a -né?
Én: Már nem vagyok -né.
Anyu: Hogyhogy?
Én: Anyu, nem tűnt fel, hogy már egy éve nem élek Cs.-vel?
Anyu: És akkor? Mások is megtartják az asszonynevüket.
Én: Minek tartanám meg az asszonynevemet?
Anyu: Hogy lássák, hogy feleség vagy.
Én: ???

Szívesen megkérdezném, hogy ugyan, kiknek kell ezt látni, de őszintén bevallom, kifárasztott ez a beszélgetés.

Kirándulás

Vonatra pakoltuk a bringákat és a bolyhost, és meg sem álltunk Kismarosig. Végigtekertünk a Duna parton Szobig, útközben pedig a Kerékbárban ebédeltünk. Ezt láttuk az asztalunktól:

Soha ne legyen rosszabb napunk.

Bevásárlás

Rögzíteném az utókor számára, hogy ma autóval mentünk bevásárolni. Csoda ügyes vagyok! Kár, hogy még mindig remeg a lábam. :)

Persze mindig ugyanaz a vége,...

... hogy nem akart megbántani. És, hogy szeret. És persze, megbocsátok. És persze, én is szeretem. Csak itt maradt bennem a keserűség, amiért megint elment egy hétvége az értelmetlen kötekedésre, a vitára, a duzzogásra... Ezzel vajon mit lehet kezdeni?

Leugatás

Hogyan lehet azt szépen leírni, hogy a pasas, akivel élsz egy ba...sz? F. hetek óta csak tőszavakat lök oda, ha kérdezek valamit, belém fojtja a szót, ha elkezdek mesélni egy történetet, ha elhívom valahová, azt mondja, nem ér rá, közben meg megy a haverjával biciklizni.

Ja, és hetek óta én tehetek minden rosszról, ami történik. Valamelyik este elkezdett arénázni, hogy hol a kés, amivel a kolbászt szokta szeletelni. Tudni kell, hogy én direkt nem használom az ő késeit, vettem magamnak sajátokat, nehogy az legyen a baja, hogy kicsorbítom vagy szemmel verem vagy tudomisén. Éppen ezért nem is figyelem, hogy ő mikor hová teszi a késeit, nem is emlékszem, hogy mikor láttam utoljára a Kolbászszelő Csodakést. De, biztosan én tettem el, mert ő emlékszik, hogy ott hagyta a konyhapulton. Igen, bevallom, rákaptam a késlopásra.  

A nagy laptopom egyik pillanatról a másikra leállt, elsötétült a képernyő, és ha bekapcsolom, nem tudja betölteni a windows-t. Kértem, hogy nézze meg, azt mondta, biztosan letöröltem róla valamit. Persze, letöröltem. Sőt, lekapartam. Arra kellett a kurva kése. 

Szerdán elhívtam, hogy nézzünk egy kis csillaghullást a Gellért-hegyről. Kilencre értünk fel, még túl világos volt, eléggé ki is volt világítva a hegy, úgyhogy kevés reményünk volt, hogy látunk üstököst, de találtam egy padot, ahonnan beláttuk az egész várost, néhány méterre tőlünk elkezdett huhogni egy bagoly, szóval hangulatos lett volna csillagok nélkül is, de a nagyságos úr olyan morgást és pofahúzást rendezett, hogy tíz órakor azt mondtam, inkább menjünk haza. 

Az egész hétre a korona ma került fel, amikor bejött a szobába egy tépett kétezer forintos bankjeggyel, és megkérdezte, hogy nem tudom-e, hol lehet beváltani. Mondtam, hogy én úgy tudom, hogy a Népligetnél. Visszakérdezett, hogy pontosan hol. Elkezdtem magyarázni, hogy tudod, itt van a Népliget, és a Könyves Kálmán körút másik oldalán... erre belevágott a szavamba, hogy mi az, hogy itt, meg ott, ő ezt nem érti, mondjak pontos címet. Annyira bunkó volt a stílus is, a hangnem is, hogy elszakadt nálam a cérna, és vagy öt percig soroltam, hogy miből van elegem vele kapcsolatban. 

Utána kiviharzottam a lakásból, levittem a kutyát, azóta nem szólok hozzá. Holnap utazik a gyerekekkel a Bükkbe, de úgy döntöttem, ezek után én biztosan nem csinálok nekik szendvicset. Majd Mr. Tökéletes megoldja. 

Dolce vita!

Nem tudom, illik-e egy egész bejegyzést szentelni egy profiterolnak, de úgy érzem, a Dolcissima nevű cukrászda édessége megérdemli. Az egyik barátnőmmel látogattuk meg a helyet, és hááááááát, erősödött a barátságunk. 

Az az egyik jó dolog ebben az olasz cukrászdában, hogy végre mindennek van íze. Nem a híg egyenpuding van kinevezve vaníliakrémnek, és nem a bolti csokoládésziruppal locsolják le a sütiket, hanem olyan minden egyes falat, hogy az ízlelőbimbók sikoltoznának örömükben, ha tudnának.  A másik jóság, hogy kapható sok kis apróság is, például omlós tésztájú gyümölcskosár, kis gömb, ami csurig van csokoládékrémmel, így az ember többfélét is végigpróbálhat, amíg degeszre tömi magát. De a profiterol szerintem mindent visz. Nem túl nagy az adag, de ötszáz forintot bőven megér. Vaníliakrém, puha tészta, kesernyés, sűrű csokiöntet. Anyám... 

Ünnepi ebéd

A szomszédasszony úgy nézett ki a testhezálló fekete csipkeruhájában és a zöld velúr tűsarkú cipőjében, mint egy túlkoros örömlány. Elég fura fejet vágtam, amikor elém lépett a lépcsőházban. Azt hittem, randira siet talpig díszben, de amikor meglátott, elkezdte újságolni hogy a közeli étterembe megy, a gyerekével fog vacsorázni. 

Elmesélte, hogy néhány évvel ezelőtt a fia elveszítette az egyik barátját, és akkor elhatározta, hogy több időt tölt a szeretteivel. Azóta minden hónapban egyszer az anyjával vacsorázik valahol. 

Amikor ezt elmondta, már nem is tűnt annyira nevetségesnek az, ahogy kinéz. Valószínűleg izgatottan készült, besütötte a haját, kiválasztotta a legcsinosabb ruháját, hogy minél szebb legyen a nagy napon, amikor a gyerekével vacsorázhat. Így, hogy mindezt tudtam, már szépnek láttam. A fiát pedig nagyon jó fejnek.

Vezetés

Tegnap végre mertem kíséret nélkül vezetni. Jó, csak a Bikás park egyik végéből a másikba, összesen vagy három utcányit, de én azért megveregettem a vállamat. Nyolc éve szereztem jogosítványt, de Cs. mellett csak királylánykodtam az anyósülésen. Néztem a térképet, és élveztem a tájat. 

Aztán Cs. jogsiját bevonták, és kénytelen voltam elkezdeni gyakorolni. Nem volt túl élvezetes vele vezetni, mert bár sok hasznos tanácsot adott, már éppen szétmenőben voltunk, és valami miatt mindig akkorra tartogatta a legnagyobb cirkuszokat, amikor vezetnem kellett. Hihetetlenül élvezetes úgy küzdeni az autóval, nézni a táblákat, és megpróbálni életben maradni a forgalomban, hogy valaki tele torkokból üvölti melletted a sérelmeit.

Amikor pedig elköltöztem Cs.-től és osztozkodásra került a sor, valahogy logikus volt, hogy enyém legyen az autó. Igen ám, de csak akkor van értelme biztosítást, téli gumit és egyéb ilyen úri huncutságokat fizetni, ha az ember használja is a kocsit.

Így aztán elkezdtem megint gyakorlóórákat venni. Már hónapok óta rójuk a köröket, az oktatók szerint mehetnék egyedül, de még mindig nem merek. Tegnap aztán rászántam magam, és amikor mentünk tollasozni, mondtam F.-nek, hogy elviszem kocsival. Ő nem segítség ilyen szempontból, mert nincs jogsija, úgyhogy csak magamra számíthattam. Persze előtte gyalogosan végignéztem az utat, hol, merre lehet kanyarodni, hol van parkolóhely, és kigondoltam ezer okot, hogy miért menjünk inkább gyalog, de végül nekivágtam. 

Igaz, úgy vánszorogtam, mint a döglött lótetű, és amikor visszaértem, csak két utcányira a háztól tudtam leparkolni egy akkora helyre, ahová egy nyerges vontató is beférne, de mégiscsak vezettem!

Az én homokozóm

Néha az agyamra mennek az EzoTerik, akik jönnek a nemondjilyetmertbevonzod hülyeségeikkel meg a sosem volt keleti bölcsességekkel, de néhány technikájuk hasznos, azt belátom. Az egyik ilyen a Zen kert. 

Ez egy kis láda finom fehér homokkal, kavicsokkal, szobrokkal. Jó drágán árulják a neten. A leírás szerint "kiválóan használható a békés percek mély átéléséhez". Nagyon megtetszett, de smucigságom nem engedett 3-4 000 forintot költeni egy marék homokra. 

Így aztán kunyiztam a keresztlányomtól a homokozójából egy kevés homokot, beletettem egy üvegtányérba. Találtam a trafikban száz forintért egy homokozógereblyét, és azzal mintát húztam a homokba. Már csak néhány tengerpartról hazahurcolt csigaház kellett, és készen volt a saját, különbejáratú Zen kertem. 

Nagyon jó ujjal rajzolni a homokba vagy a gereblyével mindenféle mintákat húzni bele. Még a végén csöpögtetett várat építek a szoba közepén...  

Hajókázás

Kipróbáltunk egy kuponos budapesti sétahajózást F.-el, és szuper volt. Még élénken él bennem a gyerekkori  hajókirándulások emléke, amikor fél percenként kérdezgettük a tesóimmal, hogy odaértünk-e már, de persze sosem értünk oda. Ezért tartottam attól, hogy unalmas lesz egy órán át kóricálni a vízen, de úgy tűnik, felnőttem, mert nagyon tetszett. 

Mondhat bárki bármit, szerintem nekünk van a legszebb fővárosunk a világon.

És ha már a Batthyány téren voltunk, ettünk Nagymama palacsintájából. Még sosem ettem sós változatot, most kipróbáltam a gombásat. Nem volt rossz, de azért maradok a pudingos, csokis, meggyes palacsintánál.  

Kocsmáztunk

A Pántlika nagyon jó hely! Tegnap a kolléganőim kitalálták, hogy munka után menjünk el inni. Engem ezzel a mondattal ki lehet kergetni a világból, mert egy pohár bornál, gyümölcsös sörnél, esetleg egy korty krémlikőrnél többet sosem iszom. Ennek általában az a következménye, hogy félig vagy egészen részeg emberek nyaggatnak órákon keresztül: igyál. Nem köszönöm. De igyál. De nem iszom. De igyál! HAGYJ BÉKÉN! 

Éppen ezért először igyekeztem találni valami jó kis kibúvót. Hivatkoztam fáradtságra, mosnivalóra, világ árváinak megmentésére, de a kolléganők nem fogadták el a kifogásaimat. És nem bántam meg, hogy velük tartottam. Az elején kicsit ment a huzakodás, hogy igyak-nem iszom, de aztán már mindenki a saját ivászatával volt elfoglalva. Vittem magammal a bolyhost, aki természetesen az este sztárja volt. Ettem jó kis héjában süt krumplit tejföllel-sajttal. Nagyon jót beszélgettünk, tizenegy óra után azért indultunk haza, mert már pakolták a székeket körülöttünk.

Évforduló

Négy éve vagyunk együtt F.-el. Tegnap egész nap ezt ünnepeltük. Elmentünk étterembe, aztán átsétáltunk a cukrászdába, hazasétáltunk, heverésztünk, este pedig bringával kimentünk a Margit szigetre, megcsodáltuk a szökőkutat. Nagyon jó volt a hűvös estén az üres utcákon és a szigeten tekerni. Sok boldogságot nekünk! :)

Szentendre

Nagy kirándulást terveztünk a barátnőmmel erre a hétvégére, vonattal Veszprémbe akartunk utazni, de sajnos neki beesett egy pályázat, úgyhogy csak délután ért rá. Így aztán a kirándulás kicsit összement a mosásban, kimentünk HÉV-vel Szentendrére. 

Nem bántuk meg, a HÉV-en alig voltak, és a városban sem volt elviselhetetlen a nyüzsgés. Szentendre még mindig gyönyörű. Ezerszer sétáltam már ott, de mindig találok valami szépséget, ahányszor csak arra járok.

Nem messze a sétánytól bóklásztunk a házak között, és az egyik udvarban rábukkantunk egy jópofa helyre, a Folt Kávézóra. Volt finom limonádéjuk, nutellás palacsintájuk, és egy olyan kertjük, süppedő kaviccsal, nyugágyakkal, virágokkal, lampionokkal, ahol napokig elheverésznék. 

Lent, közvetlenül a Duna-parton pedig nyílt egy hely, olyan, mintha vándorcirkusz állomásozna ott. Ennek köszönhetően az emberek is birtokba vették a kavicsos partot, nagy az élet. Annyit járkáltunk, beszélgettünk, nézelődtünk, hogy hazafelé mindketten elbóbiskoltunk a vonaton.